A folsav jótékony hatásai a szívbetegségekre

A folsav számos módon biztosít védelmet a szívnek. Egyes tanulmányok arra engednek következtetni, hogy a folsav segíthet csökkenteni a szívelégtelenség kialakulásának kockázatát, mivel csökkenti a magas koleszterin- és homocisztein szintet (melyek károsítják a véredényeket, így a szívelégtelenség okozói). Emellett gátolja az atherosclerosis kialakulását, segíti a véredények megfelelő működését, javítja a szív véráramát, és csökkenti a szívinfarktus kialakulásának kockázatát.

Számos kutatás bizonyítja, hogy azoknál a pácienseknél, akiknek a vérében a megengedettnél magasabb a homocisztein nevű aminosav szintje (a szükségesnél alacsonyabb a folsav-szint), körülbelül 1,7-szer nagyobb a szívkoszorúér betegségek, és 2,5-ször nagyobb a szívinfarktus kialakulásának kockázata.

A homocisztein szintjét azonban folsav szedésével jelentős mértékben csökkenteni lehet (lsd.: napi ajánlott bevitel). E kitűnő táplálékkiegészítő mellett azonban B6 és B12 vitaminokra is szükség van, melyek szintén segítenek a homocisztein teljes lebontásában.

Megjegyzendő, hogy az American Heart Association (Amerikai Szív Egyesület) szerint a szükséges mennyiségű folsavnak és vitaminoknak elsősorban a helyes táplálkozással kellene bekerülniük a szervezetbe, nem pedig külön vitaminpótlással. Adódhatnak azonban olyan körülmények, amikor a helyes táplálkozás mellett külön vitaminpótlásra is szükség van, például a már szívproblémákkal küzdő betegeknél kialakult magas homocisztein szint csökkentése érdekében, vagy ha a családban örökölt erős hajlam a fiatalkori szívbetegségekre ezt indokolttá teszi. Forrás: www.umm.edu

A folsav megoldhatja a magas vérnyomásban szenvedők problémáját

A magas vérnyomás egy jelentős kockázati tényező a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását illetően. A folsav bevitele szerepet játszhat a vér homocisztein (egyfajta kéntartalmú aminosav) szintjének csökkentésében, aminek magas szintje számos tanulmány szerint a véredények károsodásához vezethet.

Brighami Women's Hospital és a Harvard Medical School kutatói vizsgálatot végeztek a folsav-bevitel és a magas vérnyomás közti összefüggések feltárására. Ennek során két egészséges csoportot vizsgáltak:

- az elsőben (mely a Nurses Health Study I., azaz a Nővérek Egészségtanulmánya I. nevet kapta), 62 260 hölgy vett részt 43 és 70 éves kor között, - a másodikban (Nurses Health Study II.) 93 830 nőt vizsgáltak 27 és 44 éves kor között.

A tanulmány lényege az volt, hogy kérdőív segítségével mérték és regisztrálták a mindennapi táplálkozás során bevitt, illetve a kiegészítésképpen bevitt folsav mennyiségét. Nyolc év után 19 720 személynél észleltek magas vérnyomást.

Az adatok feldolgozása, és számos körülmény figyelembevétele után arra a következtetésre jutottak, hogy a vizsgált fiatalabb (27 és 44 év közötti) korosztályban azoknál, akik legalább 1000 mikrogrammnyi folsavat vittek be naponta a szervezetükbe, 46%-kal kisebb volt a magas vérnyomás kialakulásának kockázata, mint azok esetében, akik naponta kevesebb, mint 200 mikrogrammnyit fogyasztottak.

Ugyanilyen bevitt mennyiségek esetén a vizsgált idősebb (44 és 70 év közötti) korosztályban a kialakulás valószínűségének különbsége 18% volt. (A tanulmányban nem vettek figyelembe más, a magas vérnyomás kialakulását szintén befolyásoló tényezőket, mint a rendszeres mozgást, sófogyasztást, vagy a fogyókúrát.) Azt is megvizsgálták, hogy a napi táplálékbevitelkor 200 mikrogrammnál kisebb folsavmennyiséget fogyasztó hölgyeknél milyen hatásai vannak a pótlásként bevitt mennyiségnek. A fiatalabbak csoportjában a napi 800 mikrogrammot folsavpótlással a szervezetbe juttató nőknél 48%-kal kisebb volt a magas vérnyomás kialakulásának kockázata, mint a pótlásban nem részesülők esetében. Az idősebbek csoportjában ez a különbség 40% körül alakult. Ezáltal a kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a folsav pótlása csökkenti a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát.

A folsav és a szívinfarktus kapcsolata

A magas homocisztein szint folsavhiányra vezethető vissza. A Centers of Disease Control and Prevention (azaz a Betegségkezelési és -Megelőzési Központ) kutatói tanulmányt végeztek 689 felnőtt emberen, akik életkora 30 és 75 év között volt és még nem volt szívinfarktusuk a tanulmány megkezdéséig, 1976 és 1980 között.

A tanulmány 12 - 16 évig tartott. A résztvevők között voltak cukorbetegek, ill. ebben a betegségben nem szenvedő alanyok. A tanulmány ideje alatt azon résztvevők közül, akik nem szenvedtek cukorbetegségben, 122-en haláloztak el, közülük 49-en szívinfarktus következtében. Az 52 cukorbeteg résztvevő közül 25-en hunytak el, közülük 12-en szívinfarktusban.

1.A cukorbetegségben nem szenvedők csoportjánál jól megfigyelhető kapcsolat volt a vér alacsony folsavtartalma és a szívinfarktus miatti elhalálozás között. Akik vérének a folsavtartalma 10 nanomol/liter alatti volt, azoknál 2,64-szer akkora volt a szív- és érrendszeri betegségben való elhalálozás kockázata (természetesen kortól és nemtől függően), mint a 16,8 nanomol/liter feletti folsavtartalmúak esetén. Még a többi rizikófaktor megállapításánál is (iskolai végzettség, dohányzás, alkoholfogyasztás, koleszterin szint, vérnyomás és testtömeg index) megfigyelhető volt, hogy azon páciensek halálozási aránya, akik vérének alacsony a folsavtartalma 2,28-szorosa azoknak, akik vérében a folsav nagyobb mennyiségben volt jelen.

2. A diabéteszben szenvedő csoportban is végeztek hasonló megfigyeléseket, de azok a résztvevők alacsony száma miatt nem jelentenek statisztikailag hiteles megfigyelést. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a tanulmányban résztvevők egyharmada vérének olyan alacsony a folsavszintje, hogy ők a szív- és érrendszeri betegségekben való elhalálozás szempontjából a legveszélyeztetettebb csoportba tartoztak. A kutatók végül további tanulmányok elvégzését sürgették annak meghatározására, hogy az Egyesült Államokban forgalmazott bizonyos élelmiszerek folsavtartalmának növelése valóban lecsökkenti-e a szív- és érrendszeri betegségekben való elhalálozások arányát.

Folsavval a rák ellen

Néhány kutató szerint a folsav a DNA (a sejtek örökítőanyaga) egészségének megőrzésében játszik szerepet, és megakadályozza annak mutálódását, ami végül a rák kialakulásának egyik oka. Számos nagyszámú résztvevővel készült tanulmány mutatja azt, hogy a vastagbél rák ritkább azoknál az embereknél, akik az étkezéssel nagyobb mennyiségben visznek be folsavat.

Folsavval az Alzheimer kór ellen

Az Alzheimer-kóros betegek vérének gyakran alacsony a homocisztein szintje, de nem tisztázott, hogy ez a betegség velejárója-e, vagy pedig a betegség miatti alultápláltság az oka. A legújabb kutatások alapján Dr. Mattson feltételezése szerint megfelelő mennyiségű

Napi ajánlott folsav-bevitel

Gyermekkorban kortól függően 25-200 mikrogramm, felnőttkorban 200 mikrogramm a napi szükséglet. Terhességben az eddigi adatok szerint 400-800 mikrogramm folsav napi bevitele ajánlott.

Folsavas receptek

Legjobb folsav forrásaink a máj, a leveles zöldségek (különösen a paraj), a gyümölcsök és az élesztő. Cikkünkből megtudhatja, mely ételek mennyi folsavat tartalmaznak és ez hány százalékát képezi a napi ajánlott adagnak!

Folsavval a Parkinson-kór ellen

A Parkinson-kórban szenvedő betegek vérének gyakran alacsony a folsavtartalma, de még nem teljesen tisztázott, hogy ez a tény a betegség lefolyásának része, a betegség miatt alakult ki, vagy pedig a betegség miatti vitaminhiányos táplálkozás következtében.

Folsavval a szívbetegségek ellen

A folsav számos módon biztosít védelmet a szívnek. Egyes tanulmányok arra engednek következtetni, hogy a folsav segíthet csökkenteni a szívelégtelenség kialakulásának kockázatát, mivel csökkenti a magas koleszterin- és homocisztein szintet (melyek károsítják a véredényeket, így a szívelégtelenség okozói).